2015. március 16., hétfő

A bakiparádén túl

Hétfő. Az ünnepi vasárnap utáni munkanap. Olyan, mint egy hete, egy hónapja volt a vasárnap utáni munkanap.
Olyan?
Igen, a lényeget tekintve. A pékek hajnalban sütötték a kenyeret, a közösségi közlekedés járatai is pontosan indultak, a gyerekek is megérkeztek az iskolákba, ahol időben elkezdődtek az órák, a termelő üzemekben – gyárakban, közepes- és kisvállalkozásokban -, a bankokban, a kórházakban, az önkormányzatokban és minden más hivatalban, minden munkahelyen a szokásos rendben kezdődött a munka.

A közéletben valami megváltozott. Ha nem is vett éles fordulatot, valami új dolog kezdődött. Most nem a nevetségessé vált Orbán-hír-tv-re gondolok. Ez egy a felszínen lévő vicces mellékszál. A mélyben tragédia.

Orbán korruptokráciájáról, még inkább a demokrata ellenzék helyzetéről van szó.
Fanyalognak sokan, hogy ilyen béna, meg olyan ügyetlen ez az ellenzék. Akkor most nézzük pozitív megközelítéssel a márciusi ünnepet.

1. Szemmel láthatóan Orbán korrupt államával, puha diktatúrájával, a korruptokráciával szembeni elégedetlenség nem kopott. Sok jel azt a látszatot mutatta, hogy a tüntetésekben megjelenő elégedetlenség kifújt, az emberek kezdtek beletörődni a diktatúra viszonyaiba. A mostani ünnep, az ellenzéki megmozdulások ennek az ellenkezőjét mutatták. Sőt, az, hogy a fővárosi tüntetéssel azonos minőségű – azonos színvonalú, és arányait tekintve azonos nagyságrendű - eseményre került sor Pécsett, azt jelzi, a vidéken sem csökkent az elégedetlenség.

2. A korábban egymással rivalizáló elégedetlenek – civilek és pártok egyaránt – most együtt jelentek meg.
A pártok, miközben néhányan zászlókkal jelentek meg, nem kívánták dominálni a tüntetést, még - eltérő módon - komoly propaganda-aktivitás sem jellemezte megjelenésüket. Ez két dolgot mutat. Egyrészt a pártok belátták, hogy a civilekben még jelen van a tartózkodás a velük való nyílt együttműködés vállalása tekintetében, és háttérben maradtak. Másrészt a civilek belátták, hogy a pártok mozgósítása nélkül komoly erőt nem lehet felmutatni. Ma még a közéleti aktivitás nagyobb részt a pártot választó embereket jellemzi, a pártot választó emberek jelennek meg a tüntetéseken, akkor is, ha nincs náluk párt-jelvény. E helyzet oldásában biztos szerepet játszott a veszprémi választás eredménye, az, hogy ott egy civil jelölt mögé tudtak a demokrata ellenzék pártjai felsorakozni.

3. Vannak, akik a nap értékelése kapcsán azt vetik fel, hogy Orbán ellenzéke nem tud egy mozgósító jelszót, ötletet kitalálni. Pedig az megvan, megszületett már tavaly, az első tüntetések alkalmával: Orbán takarodj! Nem egy irodalmi értékű bonmot, nem ad pozitív perspektívát - mi lesz a jövőben?- de kifejező, a demokrata ellenzék – a pártok és civilek - közös platformjának fundamentuma, és pozitív perspektíva abban az értelemben, hogy Orbán eltűnése után csak jobb, inkább mondjuk azt, kedvezőbb lehet a helyzet. Nem eredeti a szöveg, ezt a formulát a Gyurcsány ellen fellépő szélsőséges csoportok kezdték skandálni 2006 táján. Most ez a fagyi is visszanyal …

4. A korruptokrácia - az Orbán-diktatúra - nem omlott össze a március 15-i tüntetések hatására. Aki ezt feltételezte, elhitte azoknak, akik ezt mondták, politikai naivitás áldozata, aki ezt terjesztette, az pedig közel áll a politikai szélhámossághoz. OV kezében a törvényhozó hatalom, a végrehajtó hatalom, az erőszakszervezetek, a bírói hatalom, a hatalomgyakorlás minden intézménye, és egyébként is minden, a hatalom gyakorlásával összefüggésbe hozható intézmény. Mitől omlott volna össze ez a struktúra? Azok álláspontja látszik igazolódni – én is ezt képviselem -, akik szerint csak szívós, időnként sziszifuszinak látszó, minden területen – parlament, utca, szakmai fórumok, civil világ, kultúra (lásd a Víg Kolduspoeráját), és így tovább - megjelenő munkával lehet a korruptokrácia rendszerét meghaladni. Első sorban is azt elérni, hogy az emberek, ha fáj nekik – akár közvetlenül, akár közvetve érzik -, amit Orbán tesz, merjék vállalni fájdalmuk kimondását, és tegyenek azért, hogy e fájdalom megszűnjön. Parti Nagy Lajos pontos megfogalmazása szerint „szétmállott az ország immunrendszere …”, elsőként ezt kell helyreállítani. Nem kis egyéni bátorság kell hozzá.

5. A kérdés az, mi lesz a folytatás? Pesten megfogalmazták a következő taktikai lépést, s ez az, ami miatt azt mondhatjuk, az eddigiekhez képest valami változott, valami más kezdődött a tegnapi ünneppel.
Népszavazást! – hirdették meg az ünnep szónokai. Ma ez sem könnyű. Az is lehet, hogy a népszavazási kérdések száma sok, de e kérdések az elégedetlenség legfájóbb ügyei, amit az emberek a mindennapokban a bőrükön éreztek, éreznek. Nyugdíjpénztári pénzek, trafik, vasárnapi boltbezárás. És a többi. Most arra kell fókuszálni, hogy e kérdések mentén szerveződjön meg az elégedetlenek sokasága, és alkotmányos, a jelenlegi alaptörvényi keretek között(!) fejezze ki a társadalom a diktatúra, a korruptokrácia elleni tiltakozását. Itt aktivizálhatják magukat a pártok, megmutathatják a civilek is, hogy nem csak fészbuk-ellenállók.
Úgy látszik, nincs más út. Ha igaz az, hogy az emberek többségét hátrányos helyzetbe hozta Orbán rendszere, ha igaz az, hogy az elégedetlenség a társadalom többségének életérzése, ha igaz az, hogy ez az elégedetlenség csak azért nem jelent meg, mert nem volt egy ügy, amire szervezni lehetett az elégedetleneket, ha igaz az, hogy az elégedetlenséget megfogalmazó szervezetek egymással rivalizálva kívánják saját támogatottságukat növelni, ahelyett, hogy a különböző társadalmi csoportok elégedetlenségét egy ügy mellé szervezzék, ha igaz az, hogy a puha diktatúra keretei között, ha nagy erőfeszítések eredményeként, de van tere a közvetlen véleménynyilvánításnak, akkor ebbe az ügybe, ebbe a kezdeményezésbe bele kell állnia minden magát demokratikusnak valló politikai képződménynek, pártnak, a diktatúra ellen fellépő civil kezdeményezésnek, minden demokratának. Itt az ügy, ami képes lehet egységbe fonni, egységbe szervezni az elégedetleneket. Ma ennek a jelentősége, fontossága kevéssé látszik. De csak kezdődjön el az érdemi munka a kérdések jóváhagyatásától az aláírások gyűjtésén át, ki fog derülni, ez az ütős válasz Orbán politikai bűvészkedésére.

6. Orbán ünnepi beszédében harcra biztatta híveit. Jól érzékelhetően nem adja fel azt, amit eddig művelt, folytatja a diktatúra, a korruptokrácia gyakorlatát. Nem mai keletű ez a történelmi bűne. „A haza nem lehet ellenzékben” – fogalmazott 2002-ben, „a baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére” – fogalmazott 2005-ben. Szembe fordította egymással a magyart a magyarral. Hiába próbálkozott azóta bárki is e helyzet megváltoztatásával, Orbán gyűlöletbeszéde, polgárháborús retorikája azóta is hat. A demokrata ellenzéknek is folytatnia kell a küzdelmet. Nem csak azért, hogy a puha diktatúrát – a korruptokráciát – váltsa fel egy demokratikus, a társadalmi szolidaritást mindennapi gyakorlattá alakító köztársaság, hanem azért is, hogy megkezdődhessen a magyar-magyar kiegyezés folyamata.

Ez a kiegyezés a magyarság sorskérdése.
Ha túl akarunk látni az Orbán-hír-tv március 15-i vicces bakiparádéján.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése